Kitömött kívülállók

„Minden cselekedetünket ahhoz mértük, hogy milyen messzire rugaszkodunk általa a barbárságtól…” Van az az ismert mondás, miszerint, aki lemarad, kimarad. Valahogy így van ez a kritikaírásban is. Ha valaki későn próbál meg bekapcsolódni egy kialakult diskurzusba, amelynek gyújtópontjában egy nagyszerű regény áll, fennáll annak a veszélye, hogy már mindent megírtak előtte, elírtak előle. Péterfy Gergely…

Badar gyerekzene-határozó

Eredetinek semmiképpen sem mondható az az ötlet, mely szerint néhány, az elmúlt pár évben megjelent, fontosnak tekinthető gyermeklemezről, zenekarról, azok erényeiről és/vagy gyengeségeiről írjunk. Az eddig megjelent, gyereklemezekről íródott szövegek azonban sok esetben nem lépnek túl azoknak a hasznos praktikáknak az ismertetésén, hogy mi alapján válasszon a szülő hallgatnivalót a gyerekének, nem tudják egy tágabb,…